Sunday, January 30, 2011

Köszönet...

Hadd mondjunk most mi is köszönetet valaki olyannak, aki nem sokszor részesül benne, hiszen általában Ő az, aki másoknak köszöni érdemeiket. Igen, Balla Andrásról van szó. Mint annyi minden az évek során, a Kodály est megszervezése is Andrásnak köszönhető: a segitőgárda összeválogatása, az ismeretterjesztő munka kivitelezése, és az, hogy tanácsaival és támogatásával segitette az előadás végrehajtásában segédkezőket, azaz minket. Köszönet érte! Szeitz András

Esti iskola Bartalus Ilonával

Nem tehetek róla, mindig az időjárással kell kezdenem. Meg kell osztanom mindenkivel azt az örömhírt, hogy a legzordabb telet jósló előjelzések ellenére, január 22-én megint kiskabátos-tavaszias idő volt, tehát könnyedén eljuthattunk a Magyar Házba. Az más kérdés, hogy csupán hatvan fő jött össze erre a különleges alkalomra. De ha belegondolunk, nem is olyan szerény ez a szám, főleg, hogy oktatást ígért a műsor plakátja. Igen, Bartalus Ilona, nemzetközi hírű muzsikustanár adott ízelítőt tanítási módszereiből, melyben kiemelt szerep jutott Kodály Zoltánnak.
A terem elrendezése már sejtetni engedte, hogy nem táncolni fogunk. Egy iskolai tábla a „tanári asztal” mögött, középen a padsorokat idéző asztalok a nebulóknak, rajtuk írószerszámok és nyomtatványok. De mindössze ennyi idézte az iskolatáskás időket, mert Párdányi Miklós bevezetője már a megszokott baráti hangulatot árasztotta. Rövid ismertetőjében bemutatta Bartalus Ilikét. Az életút tárgyilagos felsorolásából egy gazdag, sokszínű, sikeres művészpálya állomásait ismerhettük meg.
És aztán Ilike. Kedvesen, közvetlenül, magától értetődő természetességgel nyitogatta a zenei világ titkait rejtő ablakokat. Ilike nemcsak akkor varázsolja el hallgatóit, ha dúdol, vagy énekel. Beszédhangját is csodálatos tisztaság és hibátlan kiejtés jellemzi.
Előadásában érződött a téma szenvedélyes szeretete és az anyag tökéletes ismerete. De ebből a szeretetből bőséggel jutott a hallgatóságnak is. Ilyen légkörben nem volt megoldhatatlan feladat. Kezdtük sejteni, hogy minek köszönhető a nemzetközi elismerés.
Természetesen a kodályi hagyaték is szóba került. A zenei nevelés fontossága, amely kihat az egész személyiségre. És az a hatalmas munka a Mester részéről, melynek eredményeként az egész magyar zenei oktatás fejlődésnek indult.
Mi egy magyar népdallal és egy Schubert remekművel ismerkedhettünk. És ezeken keresztül egy kicsit beleszédülhettünk ebbe a végtelenül gazdag, csodálatos mesevilágba. Aztán már dalolni sem szégyelltünk, hiszen Ilike játszi könnyedséggel oldotta a feszültséget.
Még a feladatlapok sem riasztottak. Szeitz Andris barátom mellettem ült, éppen a ritmus diktandó lapját töltötte ki helyesen. Ránézett az én lapomra, láthatta, hogy nekem is sikerült, kedvesen megérdeklődte: - Szintén zenész?
Csak az a fránya vekker ne csörgött volna olyan hamar! De eltelt az egy óra, a hallgatók meg követelték a ráadást. Furcsa egy iskola az ilyen, ahol nem a kicsöngetésért áhítoznak a diákok.
Aztán a szünet, majd egy rövid filmrészlet Ilike egyik munkájából. Ebben Schubert
„Pisztráng”-ját elemzi kedvesen, közvetlenül, de nem szájbarágóan. E néhány percből is egyértelmű, hogy a vászonra is át tudja menteni pedagógusi erényeit.
Végül pedig a portréfilm, amely a hetvenedik születésnap alkalmából készült a Duna Televízió műhelyében. Semmi dicsekvés az önvallomásnál - inkább egy őszinte ember jogos elégedettsége a sikerrel végzett munka után. Néhány családi felvétel teszi teljessé a bemutatkozást, hogy azért tudjuk, majd fél évszázados sikeres házasságot, három gyermeket és két unokát mondhat magáénak. Janota Gábor a férj, neves fagott művészként osztozott Ilikével a művészi sorsban.
A program végén szerény virágcsokorral köszöntöttük kedves tanárnőnket. Ennyi volt a jutalma, mert Ilike visszautasított mindenféle tiszteletdíjat. Az est bevételét az iszapkárosultaknak juttatjuk el.
Az illendőség azt kívánja, hogy ejtsünk szót azokról is, akik az est létrejöttén munkálkodtak: Pór Gabriella, aki szervezett, intézkedett és kézben tartott mindent, kislánya, Enikő, aki a Magyar Ház fennállása óta a legfiatalabb és legkedvesebb pénztáros volt, Horváth Zoltán, aki nemcsak a hangtechnikát szelídítette sikerrel, de az iskolai táblát is felhajtotta, Szebényi Balázs a szállítást oldotta meg, Szeitz András, aki ügyelőként olyan volt, mint az illetékes elvtárs: minden hozzá tartozott, Párdányi Miklós, aki úgy tud műsort vezetni, hogy lassan azt is oktatni lehet, Kollár Zoltán, aki az utolsó pillanatban érkező felkérésnek eleget téve videózott a tőle megszokott profizmussal, és nem utolsó sorban a Magyar Ház vezetősége, akik nemcsak önzetlenül támogatták az est létrejöttét, de tevékenyen részt is vettek a feladatokban. Valamint Tolnai Zsuzsát illeti még elismerés, bőkezű kaja adományáért, amit pillanatok alatt felfaltunk.
Ha valaki kimaradt a felsorolásból, elnézést, de már én is öregszem.
És mennyi mindent kaphatnánk még, ha ezek az alkalmak rendszeresek lennének!
Mert a jelek szerint ez csak rajtunk múlik, hiszen Ilike továbbra is szívesen vállalkozik arra, hogy tanítson bennünket. Mert imád tanítani. Nem úgy, mint a közismert viccben szereplő fiatalember, aki felvételizik a Tanárképzőbe, és a vizsgáztató nekiszegezi a kérdést: - Tud három dolgot mondani, amiért pedagógus szeretne lenni?
Mire a válasz:
- Igen. Június, július, augusztus.

Wednesday, July 21, 2010

A miniszter… és a többiek - színházi bemutató a Magyar Házban


Először is, a száraz tények: június ötödikén és hatodikán a Vancouveri Magyar Színház bemutatta Ray Cooney angol szerző „A miniszter félrelép” c. vígjátékát. A méltán népszerű komédia (eredeti címén: Out of order)  1991 óta biztosít telt házakat és önfeledt szórakozást szerte a világban. Elsőre tehát úgy tűnhet, hogy Gyarmati Farkas Dezső a rendező nem sokat kockáztatott a darabválasztással. De csupán egy jó darab, egy kellemes bohózat nem elég a sikerhez. Mert minden az előadáson múlik. Mert ezt a bűvészmutatvánnyal felérő színpadi játékot nagyon el lehet b… baltázni. Itt életbe vágó az ajtónyitások, ablaklecsapódások, érkezések és távozások időzítése, különben elsikkadnak a poénok és értelmét veszti a cselekmény.
Ehhez a teljesítményhez csapat kell! Szerencsére Dezső remek játszótársakat talált,  nemcsak a színpadon, hanem a háttérben is. Elragadtatott taps jutalmazta a csodás díszletet, az igényesen kialakított hotelszoba látványát azzal a fantasztikus pesti látképpel, melyet Flórián Róbert festett. Minden elismerésünk azért, hogy ez a megbecsült festőművész vállalkozott erre a gigászi feladatra. Az éjszakai fényekben fürdő Lánchíd jóval több volt, mint egy díszlet: ez a festmény kiállítási darab lehetne.
Molnár Csilla vette vállára a színpadmesteri feladatok terheit, bizonyítva, hogy elsőre is lehet tökéleteset alkotni. Oroszlánrésze volt abban, hogy azok a bizonyos kellékek (lásd, a kiszámíthatatlanul lecsapódó ablakkeret, telefoncsergés, stb.) óramű pontossággal működtek.
Hirsch Ica súgott, lankadatlan figyelemmel követve a terjedelmes szöveget. Színházszeretetére mi sem jellemzőbb, mint ez az áldozatvállalás, holott állt ő már a színpadon is.
Horváth Zoltán a toronyból irányította a hang és fénytechnikát, megbízhatóan, mint mindig. Hát ebben a kavalkádban neki sem lehetett sok ideje a lazításra.
Farkas Tímea segédrendezőként osztogatta értékes tanácsait és buzdította a lanyhulókat a próbák során. A jelenetek beállításában is oroszlánrésze volt, hiszen a rendező nem láthat mindent, ha maga is játszik.
És most vegyük sorra azokat, akiket a színpadon láthattunk. Gyarmati Farkas Dezső nemcsak miniszterként irányította az eseményeket. Az ő érdeme egyáltalán ez az egész.   Ő szerezte be a darabot pesti kapcsolatait igénybe véve, ő álmodta meg a díszleteket, és ő rendezte az előadást, melyben a vezető szerep is neki jutott. No nem szerénytelenségből, hiszen tudjuk, hogy másnak ajánlotta a főszerepet.  De itt így mennek a dolgok. Magad uram, ha… Azért nem kellett búslakodnunk ezen a szereposztáson. Remek karaktert formált a hősszerelmesi babérokra pályázó, minden hájjal megkent, csavaros eszű és gátlástalan miniszter szerepében. Ha a színen volt, vagyis majdnem mindig, karmesteri eréllyel dirigálta az eseményeket, ahogy ez egy igazi főnökhöz illik. Külön érdeme, hogy rokonszenvesre tudta hangolni ezt a figurát, holott szerepe szerint még a gyilkosságtól sem riadt volna vissza, csakhogy a bőrét mentse. Rendezésében az díjazható leginkább, hogy ezt az abszurdba hajló komédiát  elfogadhatóvá tudta tenni. Pokolian nehéz lehetett ezt a tempót bírni a két felvonás során, de vezetésével, a társulat sikerrel oldotta meg ezt a feladatot.
Pór Gabriella: Remek énekhang, könnyed elegancia, nőiesség, és ha kell, egy csepp kacérság, majd őszinte riadalom, és valamiféle utánozhatatlan ideges vibrálás, mikor felbukkan az a bizonyos hulla a titkos randin. Gabriella ezzel az alakítással egyértelművé tette, hogy képes megoldani bármilyen feladatot. Az már csak hab a tortán, hogy rátermett vezetője a színjátszó csoportnak, akinek egy újabb előadás nemcsak a szövegtanulást jelenti, hanem a töménytelen szervezési feladatokat is.
Polányi Miklós: Az új fiú, aki mindjárt a csúcson kezdi. Ő a darabbéli titkár és természetesen tengernyi szövege van. Otthonosan mozog a színpadon, nagyon tudja, hogy mik a hatáskeltés eszközei, de szerencsére nem próbálja meg „lejátszani” a többieket. Erre a típusra mondják, hogy ösztönös színész.  Minden jelenetben a hihetőség határán belül tudott maradni.
Hajdú Csaba: Ő a nélkülözhetetlen alkatrész a gépezetben. Nem is tudom, hányféle figurát testesített már meg a Magyar Ház színpadán. Mindig úgy tűnik, mintha a saját szövegét mondaná, és nem betanult szerepet. Most a borravalót leső londiner alkalmi felbukkanásaiból rajzolt fel egy teljes életet. Soha nem morgott még azért, ha kisebb feladatot kapott. Tudja miért. Ő képes egy epizód szerepből is emlékezeteset alakítani.
Pasek Gabi: Jaj, nehogy valaki fiúra gondoljon a név olvastán. Gabriella vonzó, fiatal nő, aki abban a szexi kombinében némi őrültségre is képes- mármint a darab szerint. Gabinak hálás feladat jutott, mert minden színész szívesen játszik részeget, hiszen ez remek komédiázásra ad lehetőséget. De ebben a darabban ki is kell józanodnia. Sőt, el kell csábulnia, illetve hűségesnek kell maradnia. Tudnak követni? Nem? Sebaj. A lényeg, hogy Gabi remekül megbirkózott ezzel az összetett feladattal.
Polják Lívia:  Ha valaki széparcú, jó alakú, kellemes énekhangú, kiválóan zongorázó, öt nyelven beszélő fiatal, akkor szinte érthetetlen, hogy miként tud egy ilyen leányzó szerény maradni. Ráadásul, tisztán, érthetően, hibátlan kiejtéssel beszéli nyelvünket – holott távol az óhazától nőtt fel. Kellemes színfolt volt ebben a színpadi őrületben. Bebizonyította, hogy otthonos a komédia műfajában is.
Ifj. Ábrahám Tibor: Hullának lenni a színpadon elég hálás feladatnak tűnik, mert nem kell szöveget tanulni. De ezzel ki is merültek a szerep előnyei. Mert jókora önfegyelem kell az efféle hosszú percekig tartó mozdulatlansághoz, hogy egy esetleges köhögési rohamról már ne is beszéljünk. De Tibor nemcsak akkor volt jó, amikor élettelenül tűrte, hogy bábozzanak vele. Feltámadása után burleszkfilmekbe illő csetlés-botlásokat produkált. A darab stílusa elbírta, sőt megkövetelte ezt a harsányságot, amely mégis elfogadható keretek között maradt. Különleges színfoltja volt az előadásnak ez a magánszám.
Molnár László: Laci most bontogatja szárnyait, tulajdonképpen ez volt az első jelentős szerepe. A szállodaigazgató kissé kotnyeles figuráját keltette életre. Sűrű felbukkanásaiban remekül érzékeltette, hogy ha alázatos is a vendégekkel de azért a szálloda jó híre mindenek előtt. A szívélyes vendéglátóból pillanatok alatt váltott át szigorba, a nagy igyekezetben egyszer még a nadrágját is elvesztette. Remekül beleillett a csapatba, jól felépített karakterével.
Lakatos Dezső: Dezsőkéről csak nagybetűvel. JÓ VOLT! Igaz, hogy némi riadalmat okozott a próbákon a betegeskedése miatt, de ez szerencsére nem látszott az előadáson. Tudott temperamentumos lenni, vad és szenvedélyes, és gyámoltalan lelki toprongy is. Vállalt némi vetkőzést is, szóval nem lehet okunk panaszra. Tengernyi szövege volt, le a kalappal, hogy bírta szusszal.
Takahasi Haruko: Ez a kis hölgy Japánban született, ahol úgy írják a családneveket, mint mi magyarok. Haruko szinte véletlenül csöppent a társulatba, és nem is lehetett könnyű dolga, hiszen nem sokat tud magyarul. Kíváncsi lennék, melyik honfitársam tudna helyt állni Tokióban egy ottani kabuki színházban a japán kollégák között?
De Harukó jött, látott és nem győzte mondani, hogy fel akarja csinálni az ágyat. Kedves színfoltja volt az előadásnak és szerencsére azt is jól tűrte, amikor elég elitélően beszéltek róla. Visszavárjuk, még akkor is, ha nem fog gyarapodni a magyar nyelvtudása.
Remek két előadásban volt részünk tehát. A szombati sikernek hamar híre ment, így vasárnap már igencsak zsúfolt volt a nézőtér.
A vastaps és az összecsukódó függöny után marad a kérdés: Mi lesz a folytatás? Balla András

Wednesday, July 14, 2010

Az első Gyerek Klub a Magyar Házban


Junius 11.-én délután izgatottan vártuk, hogy vajon mekkora érdeklődés lesz a meghirdetett Gyerek Klub rendezvényre. Első alkalommal a várakozást felülmúlva több mint 1O gyermeket köszönthettünk.

A gyerkőcök igen hamar feltalálták magukat, és elsőként a csocsó asztalnak volt nagy sikere. Néhányan a Vizipók Csodapók majd a Pom-Pom meséken szórakoztak. Hamarosan a csocsózók figyelme a Gombfocira terjedt át ami igazán újdonság errefelé. Közben akadt olyan is, aki inkább a rajzolás örömei felé fordult.


Késöbb egy kis terelgetés hatására a gyerekek nagyobbik része körül ülte az aznapi ügyeletes mesemondót aki először egy Benedek Elek mesével majd egy Gazdag Erzsi verssel tette változatossá a szórakozást.


A következő Gyerek Klub Julius 24.-én lesz, ezalkalommal délelőtt 1O órától.

Mindenkit szeretettel várunk.

Wednesday, April 28, 2010

Sunday, April 25, 2010

Jegyrendelés - A miniszter félrelép

A miniszter félrelép cimű előadásra a vanmaszinhaz@yahoo.ca email cimen, Bristow Icánál, a (604) 684-5162, vagy Kiss Zsuzsánál, a (604) 626-9785 telefonszámon lehet jegyeket rendelni.

Az előadások időpontja:
Június 5-e, szombat este 7:00 óra és
Június 6-a, vasárnap délután 2:00 óra.

A felnőtt jegy ára elővételben (június 2-ig, szerdáig) $15.00, az ajtónál  $18.00.


A műsor előtt szokásunkhoz hiven vacsorát ill. ebédet szolgálunk fel, 5:30 és 12:30 kezdettel. A vacsora és ebéd ára $10.00.

Mindenkit szeretettel várunk!!