Ha a függöny szétmegy …

...hát akkor majd összevarrják- tartja egy régi kaján mondás. Mifelénk, vagyis a Magyar Házban június 4-én és 5-én nyílt szét ez a nevezetes szövetárú, egy Goldoni darab kedvéért. A szerzőről azért illik annyit tudni, hogy a XVIII. században élt és 120 színdarabot hozott össze. Szép mennyiség! Ráadásul korát megelőző formai kísérletek jellemzik ezeket a darabokat. Nem csoda tehát, hogy ma is előveszik a színházak, ha biztos sikerre vágynak.
A Vancouveri Magyar Színház ezúttal új rendezőt avatott. Molnár László vállalkozott arra, hogy több hónapos kemény munkával szórakozást nyújtson az érdeklődőknek arra a bizonyos két alkalomra.
Kezdjük mindjárt a díszlettel. A „Chioggiai csetepaté” cselekménye egy kis olasz halászfaluban játszódik és valóban, ezúttal egy darab Itáliát varázsoltak a színpadra a díszletezők élükön persze a rendezővel, aki úgy látszik semmi megerőltető munkából nem akart kimaradni. Jól szolgálta a cselekményt a szűkös falusi utcakép, ahol a két család szinte szó szerint egymás nyakán él. De ez még nem minden! Részt vett a játékban a terem balsarkába épített emelvény, sőt a bejárat is. Ügyes ötlet volt a rendezőtől, hogy ilyen nemes egyszerűséggel küzdötte le a színpad fogyatékosságait és teremtett játékteret újabb helyszínek bevonásával.
Hogy miről szól a darab? Miről is lehet szó egy olyan faluban, ahol krónikus férfihiány van, és ha valamelyik fehérnépnek mégis jut férfi, az is a tengeren hánykolódik hónapokig. Naná, hogy a pletykáé meg az ármánykodásé a főszerep, és ha még jut idő valamire a csipkeverés mellett, akkor az elsősorban az esélyek latolgatása a férjhezmenetelre.
De kiket is láthattunk ebben a vérbő komédiában? Párdányi Miklós ezúttal egy öreg halászt játszott. Túlzásokra csábító karakteréből sikerült hús-vér figurát formálnia. Egy olyan férjet állított elénk, aki jobban érzi magát a háborgó tengeren, mint odahaza, az asszonyok csatározásai közepette.
Bristow Ilona a Tepsifarú Pasqua szerepében tündökölt. Icát, úgy tűnik, elkíséri színészi alakításai során az a bizonyos hátsó idom fontossága. Pár éve egy igencsak termetes popóval megáldott munkásnőt alakított, nyiltszíni tapsra ragadtatva ezzel a közönséget. És most megint az a hátsó fertály. Ica remekelt ebben a szerepben! Minden további nélkül el tudjuk hinni, hogy efféle nyers, de jószívű, zsémbes, pletykás, de a mások sorsát szívén viselő fehérnép éldegélt ebben a kis halászfaluban. Könnyesre röhögtük magunkat Ica mesterkedésein. Színész és szerep tökéletes találkozását láthattuk.
Szebényi Balázs valami egészen rendkívülit produkált! Szerepe szerint hadarnia kellett a szövegét, amit végig bírt szusszal. Közben azért arra a bravúrra is képes volt, hogy érthettünk néhány poént ebből a locsogásból. Balázs ezzel a teljesítményével bármelyik profi társulatban megállná a helyét. A szerep kedvéért még új külsőt is öltött, minden elismerésünk tehát ezért az alakításért.
Molnár Csilla másodszor szerepelt a társulatban, mégis, rutinos színészeket megszégyenítő magabiztossággal mozgott a színpadon. Sajátságos színt adott karakterének, amit tovább fokozott elnyújtott mondataival. A bírósági jelenetben az utolsó cseppig kihasználta a szerep adta lehetőségeket, hatalmas sikert aratva ezzel.
Csiszár Gergő hibátlanul hozta a szerep követelményeit. Kemény volt, harcias, makacs és bosszúvágyó – nem kis teljesítmény ez, valljuk be. Az pedig külön erénye, hogy ezekkel a fajsúlyos tulajdonságaival sem lógott ki egy komédia kereteiből. Kerülte a túlzásokat és ettől vált igazán életszerűvé a karaktere.
Pasek Gabriella- csak sajnálhatjuk, hogy a szerző nem volt kissé bőkezűbb ezzel a nőalakkal. Gabi így is a maximumot tudta nyújtani, különösen akkor, amikor alkalma volt egy kis külön játékra a bírósági jelenetben. Gabi játékában a természetesség a legnagyobb erény. A legvadabb helyzet is hihetővé válik, pusztán azért, mert egy hús-vér karaktert visz a színpadra.
Pór Gabriella- Gabi már sokféle szerepben bizonyította képességeit, de tán még sohasem volt ennyire jó és meggyőző, mint ebben a komédiában. Alakításában nemcsak a felszínt láthattuk. Nemcsak a csevegő, pletykálkodó, féltékenykedő, a vénkisasszonyság rémétől félő leányzót állította színpadra, de megsejtetett valamit az egyedül maradottakra leselkedő magányából és elhagyatottságából. És mindezt egy komédia keretében. Az a jelenet, amikor sírásba fullad a veszekedése- azt tanítani lehetne a főiskolán. Köszönjük Gabi!
Polányi Miklós – a rendezők csak érte fognak kiáltani, ha szükség van a darabjukban egy kedves, bohókás, laza fickóra, aki az egyik percben olvadozni tud a szerelemtől, a másikban meg bosszút liheg. Irigylésre méltó természetességgel játszik - sőt ez már nem is játék, inkább egy darab valóság, ahogy éli figuráit a színpadon.
Szenáki Ágnes - na nézd csak, egy új tehetség! Először a társulatban és semmi lámpaláz, sőt! Egy remekül megformált karakter. Mert a színész akkor jó, ha hajlamosak vagyunk elhinni amit láttat velünk. Mi pedig hisszük, hogy ilyen lehetett egy férjfogásról álmodozó csitri abban a kis itáliai halászfaluban. Olaszosan indulatos és lobbanékony is tudott lenni, az egyéb praktikákról nem is szólva. Igazi nyereség ez a leányzó.
Ollé Attila- Hát igen, ilyen egy minden lében kanál mihaszna, akivel mindig történik valami. Attila játékában az a legnagyobb bravúr, hogy meg tudja kedveltetni a nézővel ezt a semmirekellőt. Figurája él, mozog, betölti a színpadot, olaszos harsánysága és kóklersége mellett elfogadható apróság, hogy beszéde néha egy cigányprímásra emlékeztet. Nagy öröm, hogy újra láthattuk a színpadon olyan hosszú kihagyás után.
Gyarmati Farkas Dezső- Nincs kis szerep, csak… jaj, dehogy nincs! De legalább Dezső ügyesen gazdálkodott azokkal a percekkel, amíg színpadon volt. Tekintélyt parancsoló derékmérete és rozsdás hangja jól kamatozott ebben az igazságosztó szerepben.
Marton Soma- egy új arc, egy fiatal művészpalánta, aki a jelek szerint szintén nem ismeri a lámpalázat. Reméljük, végleg hozzánk csapódik, mert híján vagyunk az ilyen ügyes ifjaknak. Soma kis némajátékai a bírósági jelenetekben sejteni engedik, hogy egy ösztönös tehetség ez az ifjú ember.
Szabados Mihály – Misinek nem volt könnyű dolga, mert míg mások a csodálatos színpadi díszletek között bűvölték a nézőket, addig neki egy falatnyi emelvény jutott. Igaz, ez sem gátolta abban, hogy életre keltse a bíró személyét. De nemcsak egy vérbő, temperamentumos, nőfaló hatósági embert formált. Karakterében ott bujkált a szinte száműzetésben élő nemesember kritikus látásmódja is. Karmesteri eréllyel irányította a dolgok menetét és játékával megszabta az előadás tempóját is. A bírósági páros jelenetek tulajdonképpen azoknak a szereplőknek adtak lehetőséget egyéni játékra, akik korábban csak közös jelenetekben szerelhettek. Értette a dolgát Goldoni mester, nagyon jól tudta, hogy egy ilyen lehetőség milyen fontos eleme a színészi játéknak. Ez a módszer azóta sem tűnt el a színről, hiszen máshol is előszeretettel alkalmazzák, ahol a csapatjáték van túlsúlyban. Gondoljunk csak a Beatles filmre, ahol a fiúk állandó közös játékát később egy-egy magánjelenettel színesítik. Ez esetben a lányok (és Propeller Fortunátó) kaptak egyéni játéklehetőséget a bírósági jelenetben. Misi külön erénye, hogy önzetlenül elősegítette a vele játszó személyek sikerét. Nagy nyeresége a társulatnak, hogy profi művész létére sorainkat erősíti.
A rendezőről még annyit, hogy tökéletesen oldotta meg a színpadi mozgásokat, a jelenetek átkötését és nem utolsó sorban remekül „hozta” azt a hamisítatlan mediterrán hangulatot, ahol ilyen huncutságok előfordulhatnak. Lacinak volt mersze ahhoz is, hogy a vaskosabb kifejezéseket is felvigye a Magyar Ház színpadára. És lám, csatát nyert. Sikerült a jó ízlés határain belül maradnia. És akkor hol vagyunk még az otthoni Nemzeti Színház előadásának nyelvezetétől!
Még egy szó az önzetlen háttérmunkásokról, a súgás korántsem egyszerű feladatát ellátó Varga Évát és Hajdú Csillát külön elismerés illeti valamint Szeitz Andrást, aki színpadmesterként állt a társulat rendelkezésére. Ő nem jön zavarba a nagyobb feladatoktól sem, reméljük, hogy számolhatunk vele a jövőben is.
Molnár Szofi ült a toronyban, mesterien kezelve a hang és fénytechnikát. Minden elismerésünk, hiszen úgy lett bedobva a mélyvízbe. Aki látta a keverőpultot, az tudja, hogy több gomb van ott, mint egy tucat generális zubbonyán, szóval igazán remek, hogy valaki ilyen értőn, elsőre!
Volt még ugye a smink és a frizurák, Kozma Krisztina jóvoltából. Ezekről csak annyit, hogy végre igazi színházi színvonal volt ezen a téren is.
Most ide a végére kéne valami frappáns záró mondat. Da ha az eddigiekből nem sikerült az olvasónak leszűrni, hogy egy (helyesebben két) ízig-vérig remek színházi előadást láthattunk, akkor úgyis minden hiába.
Balla András