Esti iskola Bartalus Ilonával

Nem tehetek róla, mindig az időjárással kell kezdenem. Meg kell osztanom mindenkivel azt az örömhírt, hogy a legzordabb telet jósló előjelzések ellenére, január 22-én megint kiskabátos-tavaszias idő volt, tehát könnyedén eljuthattunk a Magyar Házba. Az más kérdés, hogy csupán hatvan fő jött össze erre a különleges alkalomra. De ha belegondolunk, nem is olyan szerény ez a szám, főleg, hogy oktatást ígért a műsor plakátja. Igen, Bartalus Ilona, nemzetközi hírű muzsikustanár adott ízelítőt tanítási módszereiből, melyben kiemelt szerep jutott Kodály Zoltánnak.
A terem elrendezése már sejtetni engedte, hogy nem táncolni fogunk. Egy iskolai tábla a „tanári asztal” mögött, középen a padsorokat idéző asztalok a nebulóknak, rajtuk írószerszámok és nyomtatványok. De mindössze ennyi idézte az iskolatáskás időket, mert Párdányi Miklós bevezetője már a megszokott baráti hangulatot árasztotta. Rövid ismertetőjében bemutatta Bartalus Ilikét. Az életút tárgyilagos felsorolásából egy gazdag, sokszínű, sikeres művészpálya állomásait ismerhettük meg.
És aztán Ilike. Kedvesen, közvetlenül, magától értetődő természetességgel nyitogatta a zenei világ titkait rejtő ablakokat. Ilike nemcsak akkor varázsolja el hallgatóit, ha dúdol, vagy énekel. Beszédhangját is csodálatos tisztaság és hibátlan kiejtés jellemzi.
Előadásában érződött a téma szenvedélyes szeretete és az anyag tökéletes ismerete. De ebből a szeretetből bőséggel jutott a hallgatóságnak is. Ilyen légkörben nem volt megoldhatatlan feladat. Kezdtük sejteni, hogy minek köszönhető a nemzetközi elismerés.
Természetesen a kodályi hagyaték is szóba került. A zenei nevelés fontossága, amely kihat az egész személyiségre. És az a hatalmas munka a Mester részéről, melynek eredményeként az egész magyar zenei oktatás fejlődésnek indult.
Mi egy magyar népdallal és egy Schubert remekművel ismerkedhettünk. És ezeken keresztül egy kicsit beleszédülhettünk ebbe a végtelenül gazdag, csodálatos mesevilágba. Aztán már dalolni sem szégyelltünk, hiszen Ilike játszi könnyedséggel oldotta a feszültséget.
Még a feladatlapok sem riasztottak. Szeitz Andris barátom mellettem ült, éppen a ritmus diktandó lapját töltötte ki helyesen. Ránézett az én lapomra, láthatta, hogy nekem is sikerült, kedvesen megérdeklődte: - Szintén zenész?
Csak az a fránya vekker ne csörgött volna olyan hamar! De eltelt az egy óra, a hallgatók meg követelték a ráadást. Furcsa egy iskola az ilyen, ahol nem a kicsöngetésért áhítoznak a diákok.
Aztán a szünet, majd egy rövid filmrészlet Ilike egyik munkájából. Ebben Schubert
„Pisztráng”-ját elemzi kedvesen, közvetlenül, de nem szájbarágóan. E néhány percből is egyértelmű, hogy a vászonra is át tudja menteni pedagógusi erényeit.
Végül pedig a portréfilm, amely a hetvenedik születésnap alkalmából készült a Duna Televízió műhelyében. Semmi dicsekvés az önvallomásnál - inkább egy őszinte ember jogos elégedettsége a sikerrel végzett munka után. Néhány családi felvétel teszi teljessé a bemutatkozást, hogy azért tudjuk, majd fél évszázados sikeres házasságot, három gyermeket és két unokát mondhat magáénak. Janota Gábor a férj, neves fagott művészként osztozott Ilikével a művészi sorsban.
A program végén szerény virágcsokorral köszöntöttük kedves tanárnőnket. Ennyi volt a jutalma, mert Ilike visszautasított mindenféle tiszteletdíjat. Az est bevételét az iszapkárosultaknak juttatjuk el.
Az illendőség azt kívánja, hogy ejtsünk szót azokról is, akik az est létrejöttén munkálkodtak: Pór Gabriella, aki szervezett, intézkedett és kézben tartott mindent, kislánya, Enikő, aki a Magyar Ház fennállása óta a legfiatalabb és legkedvesebb pénztáros volt, Horváth Zoltán, aki nemcsak a hangtechnikát szelídítette sikerrel, de az iskolai táblát is felhajtotta, Szebényi Balázs a szállítást oldotta meg, Szeitz András, aki ügyelőként olyan volt, mint az illetékes elvtárs: minden hozzá tartozott, Párdányi Miklós, aki úgy tud műsort vezetni, hogy lassan azt is oktatni lehet, Kollár Zoltán, aki az utolsó pillanatban érkező felkérésnek eleget téve videózott a tőle megszokott profizmussal, és nem utolsó sorban a Magyar Ház vezetősége, akik nemcsak önzetlenül támogatták az est létrejöttét, de tevékenyen részt is vettek a feladatokban. Valamint Tolnai Zsuzsát illeti még elismerés, bőkezű kaja adományáért, amit pillanatok alatt felfaltunk.
Ha valaki kimaradt a felsorolásból, elnézést, de már én is öregszem.
És mennyi mindent kaphatnánk még, ha ezek az alkalmak rendszeresek lennének!
Mert a jelek szerint ez csak rajtunk múlik, hiszen Ilike továbbra is szívesen vállalkozik arra, hogy tanítson bennünket. Mert imád tanítani. Nem úgy, mint a közismert viccben szereplő fiatalember, aki felvételizik a Tanárképzőbe, és a vizsgáztató nekiszegezi a kérdést: - Tud három dolgot mondani, amiért pedagógus szeretne lenni?
Mire a válasz:
- Igen. Június, július, augusztus.