Az elismerés jeleként…

Egy amatőr társulat abban is különbözik a hivatásostól, hogy itt nem lehet külső elismerésre számítani. Míg a „nagyoknak” odahaza ott a Kossuth, vagy a Jászai díj, addig az amatőr világban a munka elismerése jóval szerényebb. De már az is nagy szó, ha egyáltalán sor kerülhet ilyesmire! De szerencsére, a mi társulatunknál „ működik” a tiszteletadás. Június harmadikán a színjátszó csoport az immár hagyományosnak számító ünnepségen öt személy munkásságát méltatta. Csapó Ria, Flórián Ili, Bereznai László, Hajdú Csaba és Kalmár Tibor vehették át a szerény ajándékot. Korábban Hegedős Györgyi, Dér Erzsébet, Csapó Imre, Kerti János és Kuzsel István részesültek ebben az elismerésben. Az ünnepeltek neve ismerősen cseng a színházlátogatók körében, és akik a kulisszák mögötti világban is járatosak, azok tudják, hogy nemcsak a színpadon látható teljesítmény kerül ilyenkor terítékre. Hiszen a műkedvelő társulatok sajátossága mindig is az volt, hogy a tagok önerőből, teljes erőbedobással hozták létre a programokat. Vegyük sorra a korábbi díjazottakat: Hegedős Györgyi neve kívánkozik az élre, hiszen ő formálta színházzá azt a lelkes kis csapatot, akik kezdetben a teadélutánokon versekkel és dalokkal szórakoztatták honfitársaikat. Györgyi a profizmusát hozta az egyesület falai közé. Nagy sikerrel rendezett és játszott, rengeteget tanított, az ő érdeme, hogy a színházba járás meghatározó élmény lett a helyi magyarság körében. Dér Erzsébet- aki sajnos már nincs köztünk,- az alapító tagok egyike volt. De nemcsak kiváló szerepeinek emlékét őrizzük. Kellemes hangjával „beénekelte” magát a színházlátogatók kedvencei közé. A színpadon kívül is számítani lehetett rá. Rengeteg feladatot vállalt, nagyszerű csapattag volt. Csapó Imre kiváló vezetői képességeire nagy szükség volt a színház és a kulturális egyesület életében. Meghatározó egyénisége volt egy igen termékeny időszaknak, amelynek hatása a mai napig érezhető. Bár a neve nem szerepelt a színlapokon, mégis számtalan előadás létrejöttében nyújtott nagy-nagy segítséget. Kerti János –sajnos már ő sincs velünk. Évtizedeken keresztül számíthatott rá a társulat, szinte mindenfajta szerepkörben. Jól felkészült, igazi átéléssel játszó, nagyszerű művész volt. Magától értetődő természetességgel vette ki részét a társulat feladataiból. Kuzsel István szintén az alapító tagok egyike. Sokáig a társulat vezetőjeként vitte vállán az egyesület gondjait. De remekül helyt állt a színpadon is. Számtalan főszereppel és nagyszerű énekszámaival bizonyította, hogy jó kezekbe került az elismerés. A most díjazottak pedig? Csapó Riát a közönség zongorakísérőként láthatta korábban, de azt kevesebben tudják, hogy a betanításokban is jeleskedett, sőt nem egy tagunk énekesi pályafutását indította útnak. A kezdetekben jó néhány darab zenei rendezője volt. Három egyórás tévéműsor is fűződik a nevéhez, a zongora beszerzéséről már nem is szólva. Nagy kár, hogy nem volt lehetőség a tévéprogramok folytatására, hiszen azok valóban a helyi magyarság kulturális életét tükrözték. Flórián Ili színházi munkássága korántsem a színpadra korlátozódott. Évekig vezette a társulatot, de a főnöki poszt sem akadályozta meg abban, hogy kellékes és ruhatáros legyen, vagy, hogy civil foglakozását hasznosítva kézbe vegye a színházi függönyök sorsát. Persze a nézők emlékezetében leginkább a kellemes beszédű, lámpalázat nem ismerő „művésznő” ugrik be neve említésekor. Bereznai László főszerepek tucatjaival érdemelte ki a megbecsülést. Azt meg inkább a kollégák tudják, hogy lelkiismeretes felkészülésével, tökéletes szereptudásával mindig biztos pillére volt a társulatnak. Ő az, aki bátran kopogtathatna a pesti színházaknál. Szerepeltetésével szinte borítékolható a siker. Hajdú Csaba is több évtizede van a pályán. Volt alkalma bemutatni képességeit. Nem lehetne ráfogni, hogy be van skatulyázva. Láttuk már ünnepi szónokként, versmondóként, drámai és kabaré jelenetekben. Meggyőző és hiteles tudott lenni mindegyikben. Ő az, aki nem nyafog a szerep nagysága miatt. Tudja jól, hogy az emlékezetes sikert nem a mondatok hosszúságával mérik. Kalmár Tibor rendezőként mert merészeket álmodni és ezzel elvitathatatlan érdemeket szerzett a társulatnál. Legutóbb, a „Légy jó mindhalálig” c. darab miatt mozgatta meg szinte az egész magyar közösséget. Olyan gyerekeket állított színpadra, akik addig maguk sem tudták, hogy képesek lesznek-e magyarul megszólalni a darabban. De nemcsak rendezői sikerek jellemzik Tibor munkásságát. Színészként élő bizonyítéka annak az aranyigazságnak, hogy a szerepformálás nemcsak szövegből áll. Színpadi megjelenései, mozdulatai, kidolgozott manőverei mindig hatásosan egészítették ki karaktereit. Öt kiváló ember vehette át ezúttal a virágcsokrokat és a színházi világot jelképező színes álarcokat. Jól pergő, könnyed műsor keretében került sor a jutalmazásra. A fesztelen hangulatról a két műsorvezető, Pór Gabriella és Párdányi Miklós gondoskodott. Néhány videó bejátszás próbálta idézni az elmúlt időket, a művészek munkásságát. Mi nemcsak azzal a megelégedettséggel állhattunk fel a műsor végén, hogy egy kellemes programban volt részünk, de a reménnyel is, hogy a kitüntetettek erőt merítenek az elismerésből és továbbra is segítik a színház működését. Balla András

Móricz, az igen…

Mielőtt kifecsegnék néhány intimitást Móricz Zsigmond magánéletéről, hadd áruljam el, hogy mindezt annak kapcsán teszem, hogy a Vancouveri Magyar Színház e jeles szerző komédiáit tűzte műsorra 2O11. november 26-án és 27-én.
Az őszi bemutatón három jelenetet láthattunk, zenei kísérettel, táncbetétekkel. Az élőzenét a Forrás Zenekar két kiváló tagja Miklós Lajos és Kabók Szabolcs szolgáltatta igen hatásosan, a tőlük megszokott magas színvonalon.
A jelenetek pedig? Nos, Móricz minden esetben a férfi és a nő kapcsolatát járja körbe. Igen, csillog a humor ezekben a jelenetekben, de nem feledhetjük, hogy a szerző párkapcsolataiban nem a derű játszotta a főszerepet. Első felesége öngyilkos lett, második házassága sem volt valami sikeres, és később olyan kapcsolatba keveredett, amilyennel manapság Woody Allen borzolta a kedélyeket. Ilyen háttérrel nem csoda, hogy még ott is sötét színeket használ, ahol kifejezetten a szórakoztatás a cél. És ne feledjük, hogy egy letűnt világ üzenetét hordozzák ezek az életképek. Egy olyan korszakét, ahol a nők alárendelt szerepet játszottak a párkapcsolatokban és ahol még bőven kijutott nekik a pofonokból, ütlegekből. Tehát ebből sajátos anyagból próbált a szerző derűt fakasztani. Hajoljunk meg a teljesítménye előtt, mert azért volt alkalmunk nevetgélni bőven.
A „Dufla Pofon” mindjárt a nászéjszakán csattan el, de ez csak egy szerény epizód ebben a mozgalmas jelenetben. Mert amíg idáig eljutnak a szereplők, (sőt, ezután is) valóságos érzelmi hullámvasútnak vagyunk tanúi. Molnár László és Pasek Gabi érdeme, hogy hihetően adták elő ezeket a gyors váltásokat. Hiszen van itt minden: harag, kibékülés, acsarkodás, vádaskodás, indulatok, szitkok, számonkérések, öröm, bánat, némi gyász és szexuális gerjedelem is. Laci egyre magabiztosabb a színpadon, Gabi pedig ösztönösen érzi, hogy milyen eszközökkel tudja egyre hitelesebbé tenni az általa megformált karaktert.
Marton Marianna egészítette ki a tehetséges duót, kettős szerepben, rövid, de annál hatásosabb megjelenéseivel remekül alkalmazkodott a pároshoz. Szép, tiszta beszéde külön érték.
A „Politika” c. jelenet Gyarmati Farkas Dezsőnek és Takács–Cox Anikónak nyújtott érdekes játéklehetőséget. Valljuk be, itt a szerző nem dúskált a poénokban, így a rendező és a szereplők találékonyságára volt szükség, hogy ez a jelenet „eladható” legyen. Dezső ezúttal is hozta a tőle megszokott színvonalat, kár, hogy a darab rövidsége miatt nem volt lehetősége hosszabb színpadi jelenlétre. Karcos, mély orgánumát mindig szívesen hallgatjuk.
Anikó „új fiú” a csapatban és ez az állítás tán nem is tűnik képtelenségnek, hiszen igencsak betyáros verbunkost táncolt a jelenet végén. De nemcsak ebben a férfias táncban jeleskedett, hanem a prózai részben is, ahol indulatosan perlekedett az újságjába temetkező férjjel. Reméljük lesz folytatás az ígéretes kezdet után.
Az előadás végére maradt a méltán legtöbbet játszott komédia, vagyis „ A zördög”. Ez természetesen nem elírás, ahogy a dufla szó sem, hiszen Móricz hűen követi az élőbeszédben hallott ferdítéseket.
Párdányi Miklós és Katona László vigyázták a dinnyét, két külsőleg alig különböző, mégis szögesen ellentétes karaktert formálva. Elnyújtott beszédük, lassú, megfontolt mozdulataik, pusztai okoskodásuk iskolapéldája a színészi telitalálatnak. A sok azonosság ellenére mégis mindketten önálló életre tudták kelteni az általuk formált személyt. Egy darab magyar pusztát csempésztek a színpadra, harsányra formázott, de mégis a hitelesség határain belül maradó figuráikkal.
Aztán megjelent Pór Gabi, hogy könnyed, kacér és légies legyen a szépasszony szerepében, és hogy nem sokkal később egy mesebeli boszorka alakjában térjen vissza. Igaz, azok nem szoktak ilyen mulatságosak lenni. Annyira hatásos volt ez a váltás, hogy néhány avatatlan néző két szereplőre tippelt. Gabi valósággal fürdött ebben a hálás szerepben. Az előadás legmulatságosabb perceit szerezte a levakarhatatlan csúnya asszony minden megnyilvánulásával. Hogy énekelni is tud, azt csak zárójelben tenném hozzá.
A rendező, Szabados Mihály a vásári komédia világában kívánta mozgatni hőseit, ezért is volt az a sok harsány, szinte bohócos arckikészítés. A monumentális falvédők, és a jelzés-szerű díszletek szintén ezt a hangulatot erősítették. De ezzel együtt, mégis ott lopakodtak a jelenetekben a való élet ellesett pillanatai. És tán ez a rendező egyik legnagyobb érdeme, a komédiába ágyazott valóságábrázolás képessége. Tudjuk, hogy hosszú hónapok és tanulmányok előzték meg az előadást, de nem volt hiábavaló az erőfeszítés. Szereplői maradéktalanul megvalósítottak egy mesevilágot, ahol azért visszaköszön a realitás. Mihály rengeteg ötlettel fűszerezte a szerző által megírt anyagot. Sajátos szemléletmódja új színnel gazdagította a Vancouveri Magyar Színház repertoárját.
Adós vagyok még a háttérben dolgozók névsorával, de olyan jó kis színlappal fogadta a társulat a nézőket, hogy felesleges itt nekem megismételni az ott látható felsorolást. Itt csak annyit, hogy hálás köszönet az önzetlen és áldozatos csapatmunkáért.
Hogy mi jön ezután? Azt hiszem, teljesen mindegy. A lényeg, hogy továbbra is magyar szót halljunk a színpadról.
Balla András

Ha a függöny szétmegy …

...hát akkor majd összevarrják- tartja egy régi kaján mondás. Mifelénk, vagyis a Magyar Házban június 4-én és 5-én nyílt szét ez a nevezetes szövetárú, egy Goldoni darab kedvéért. A szerzőről azért illik annyit tudni, hogy a XVIII. században élt és 120 színdarabot hozott össze. Szép mennyiség! Ráadásul korát megelőző formai kísérletek jellemzik ezeket a darabokat. Nem csoda tehát, hogy ma is előveszik a színházak, ha biztos sikerre vágynak.
A Vancouveri Magyar Színház ezúttal új rendezőt avatott. Molnár László vállalkozott arra, hogy több hónapos kemény munkával szórakozást nyújtson az érdeklődőknek arra a bizonyos két alkalomra.
Kezdjük mindjárt a díszlettel. A „Chioggiai csetepaté” cselekménye egy kis olasz halászfaluban játszódik és valóban, ezúttal egy darab Itáliát varázsoltak a színpadra a díszletezők élükön persze a rendezővel, aki úgy látszik semmi megerőltető munkából nem akart kimaradni. Jól szolgálta a cselekményt a szűkös falusi utcakép, ahol a két család szinte szó szerint egymás nyakán él. De ez még nem minden! Részt vett a játékban a terem balsarkába épített emelvény, sőt a bejárat is. Ügyes ötlet volt a rendezőtől, hogy ilyen nemes egyszerűséggel küzdötte le a színpad fogyatékosságait és teremtett játékteret újabb helyszínek bevonásával.
Hogy miről szól a darab? Miről is lehet szó egy olyan faluban, ahol krónikus férfihiány van, és ha valamelyik fehérnépnek mégis jut férfi, az is a tengeren hánykolódik hónapokig. Naná, hogy a pletykáé meg az ármánykodásé a főszerep, és ha még jut idő valamire a csipkeverés mellett, akkor az elsősorban az esélyek latolgatása a férjhezmenetelre.
De kiket is láthattunk ebben a vérbő komédiában? Párdányi Miklós ezúttal egy öreg halászt játszott. Túlzásokra csábító karakteréből sikerült hús-vér figurát formálnia. Egy olyan férjet állított elénk, aki jobban érzi magát a háborgó tengeren, mint odahaza, az asszonyok csatározásai közepette.
Bristow Ilona a Tepsifarú Pasqua szerepében tündökölt. Icát, úgy tűnik, elkíséri színészi alakításai során az a bizonyos hátsó idom fontossága. Pár éve egy igencsak termetes popóval megáldott munkásnőt alakított, nyiltszíni tapsra ragadtatva ezzel a közönséget. És most megint az a hátsó fertály. Ica remekelt ebben a szerepben! Minden további nélkül el tudjuk hinni, hogy efféle nyers, de jószívű, zsémbes, pletykás, de a mások sorsát szívén viselő fehérnép éldegélt ebben a kis halászfaluban. Könnyesre röhögtük magunkat Ica mesterkedésein. Színész és szerep tökéletes találkozását láthattuk.
Szebényi Balázs valami egészen rendkívülit produkált! Szerepe szerint hadarnia kellett a szövegét, amit végig bírt szusszal. Közben azért arra a bravúrra is képes volt, hogy érthettünk néhány poént ebből a locsogásból. Balázs ezzel a teljesítményével bármelyik profi társulatban megállná a helyét. A szerep kedvéért még új külsőt is öltött, minden elismerésünk tehát ezért az alakításért.
Molnár Csilla másodszor szerepelt a társulatban, mégis, rutinos színészeket megszégyenítő magabiztossággal mozgott a színpadon. Sajátságos színt adott karakterének, amit tovább fokozott elnyújtott mondataival. A bírósági jelenetben az utolsó cseppig kihasználta a szerep adta lehetőségeket, hatalmas sikert aratva ezzel.
Csiszár Gergő hibátlanul hozta a szerep követelményeit. Kemény volt, harcias, makacs és bosszúvágyó – nem kis teljesítmény ez, valljuk be. Az pedig külön erénye, hogy ezekkel a fajsúlyos tulajdonságaival sem lógott ki egy komédia kereteiből. Kerülte a túlzásokat és ettől vált igazán életszerűvé a karaktere.
Pasek Gabriella- csak sajnálhatjuk, hogy a szerző nem volt kissé bőkezűbb ezzel a nőalakkal. Gabi így is a maximumot tudta nyújtani, különösen akkor, amikor alkalma volt egy kis külön játékra a bírósági jelenetben. Gabi játékában a természetesség a legnagyobb erény. A legvadabb helyzet is hihetővé válik, pusztán azért, mert egy hús-vér karaktert visz a színpadra.
Pór Gabriella- Gabi már sokféle szerepben bizonyította képességeit, de tán még sohasem volt ennyire jó és meggyőző, mint ebben a komédiában. Alakításában nemcsak a felszínt láthattuk. Nemcsak a csevegő, pletykálkodó, féltékenykedő, a vénkisasszonyság rémétől félő leányzót állította színpadra, de megsejtetett valamit az egyedül maradottakra leselkedő magányából és elhagyatottságából. És mindezt egy komédia keretében. Az a jelenet, amikor sírásba fullad a veszekedése- azt tanítani lehetne a főiskolán. Köszönjük Gabi!
Polányi Miklós – a rendezők csak érte fognak kiáltani, ha szükség van a darabjukban egy kedves, bohókás, laza fickóra, aki az egyik percben olvadozni tud a szerelemtől, a másikban meg bosszút liheg. Irigylésre méltó természetességgel játszik - sőt ez már nem is játék, inkább egy darab valóság, ahogy éli figuráit a színpadon.
Szenáki Ágnes - na nézd csak, egy új tehetség! Először a társulatban és semmi lámpaláz, sőt! Egy remekül megformált karakter. Mert a színész akkor jó, ha hajlamosak vagyunk elhinni amit láttat velünk. Mi pedig hisszük, hogy ilyen lehetett egy férjfogásról álmodozó csitri abban a kis itáliai halászfaluban. Olaszosan indulatos és lobbanékony is tudott lenni, az egyéb praktikákról nem is szólva. Igazi nyereség ez a leányzó.
Ollé Attila- Hát igen, ilyen egy minden lében kanál mihaszna, akivel mindig történik valami. Attila játékában az a legnagyobb bravúr, hogy meg tudja kedveltetni a nézővel ezt a semmirekellőt. Figurája él, mozog, betölti a színpadot, olaszos harsánysága és kóklersége mellett elfogadható apróság, hogy beszéde néha egy cigányprímásra emlékeztet. Nagy öröm, hogy újra láthattuk a színpadon olyan hosszú kihagyás után.
Gyarmati Farkas Dezső- Nincs kis szerep, csak… jaj, dehogy nincs! De legalább Dezső ügyesen gazdálkodott azokkal a percekkel, amíg színpadon volt. Tekintélyt parancsoló derékmérete és rozsdás hangja jól kamatozott ebben az igazságosztó szerepben.
Marton Soma- egy új arc, egy fiatal művészpalánta, aki a jelek szerint szintén nem ismeri a lámpalázat. Reméljük, végleg hozzánk csapódik, mert híján vagyunk az ilyen ügyes ifjaknak. Soma kis némajátékai a bírósági jelenetekben sejteni engedik, hogy egy ösztönös tehetség ez az ifjú ember.
Szabados Mihály – Misinek nem volt könnyű dolga, mert míg mások a csodálatos színpadi díszletek között bűvölték a nézőket, addig neki egy falatnyi emelvény jutott. Igaz, ez sem gátolta abban, hogy életre keltse a bíró személyét. De nemcsak egy vérbő, temperamentumos, nőfaló hatósági embert formált. Karakterében ott bujkált a szinte száműzetésben élő nemesember kritikus látásmódja is. Karmesteri eréllyel irányította a dolgok menetét és játékával megszabta az előadás tempóját is. A bírósági páros jelenetek tulajdonképpen azoknak a szereplőknek adtak lehetőséget egyéni játékra, akik korábban csak közös jelenetekben szerelhettek. Értette a dolgát Goldoni mester, nagyon jól tudta, hogy egy ilyen lehetőség milyen fontos eleme a színészi játéknak. Ez a módszer azóta sem tűnt el a színről, hiszen máshol is előszeretettel alkalmazzák, ahol a csapatjáték van túlsúlyban. Gondoljunk csak a Beatles filmre, ahol a fiúk állandó közös játékát később egy-egy magánjelenettel színesítik. Ez esetben a lányok (és Propeller Fortunátó) kaptak egyéni játéklehetőséget a bírósági jelenetben. Misi külön erénye, hogy önzetlenül elősegítette a vele játszó személyek sikerét. Nagy nyeresége a társulatnak, hogy profi művész létére sorainkat erősíti.
A rendezőről még annyit, hogy tökéletesen oldotta meg a színpadi mozgásokat, a jelenetek átkötését és nem utolsó sorban remekül „hozta” azt a hamisítatlan mediterrán hangulatot, ahol ilyen huncutságok előfordulhatnak. Lacinak volt mersze ahhoz is, hogy a vaskosabb kifejezéseket is felvigye a Magyar Ház színpadára. És lám, csatát nyert. Sikerült a jó ízlés határain belül maradnia. És akkor hol vagyunk még az otthoni Nemzeti Színház előadásának nyelvezetétől!
Még egy szó az önzetlen háttérmunkásokról, a súgás korántsem egyszerű feladatát ellátó Varga Évát és Hajdú Csillát külön elismerés illeti valamint Szeitz Andrást, aki színpadmesterként állt a társulat rendelkezésére. Ő nem jön zavarba a nagyobb feladatoktól sem, reméljük, hogy számolhatunk vele a jövőben is.
Molnár Szofi ült a toronyban, mesterien kezelve a hang és fénytechnikát. Minden elismerésünk, hiszen úgy lett bedobva a mélyvízbe. Aki látta a keverőpultot, az tudja, hogy több gomb van ott, mint egy tucat generális zubbonyán, szóval igazán remek, hogy valaki ilyen értőn, elsőre!
Volt még ugye a smink és a frizurák, Kozma Krisztina jóvoltából. Ezekről csak annyit, hogy végre igazi színházi színvonal volt ezen a téren is.
Most ide a végére kéne valami frappáns záró mondat. Da ha az eddigiekből nem sikerült az olvasónak leszűrni, hogy egy (helyesebben két) ízig-vérig remek színházi előadást láthattunk, akkor úgyis minden hiába.
Balla András

Gyerek Klub - Közlemény

Sajnálattal értesitem az olvasókat, hogy a Magyar Házban működő Gyerek Klub az érdeklődés teljes hiánya miatt megszűnik. A Decemberi, Januári, Februári és Márciusi Gyerek Klub napokon feleségemmel Jugovits Rozáliával hiába vártuk a gyerekeket a felkészitett teremben, az gyerek zsivaly nélkül maradt. Neki ezúton köszönöm meg a segitségét és támogatását.
Horváth Zoltán

Köszönet...

Hadd mondjunk most mi is köszönetet valaki olyannak, aki nem sokszor részesül benne, hiszen általában Ő az, aki másoknak köszöni érdemeiket. Igen, Balla Andrásról van szó. Mint annyi minden az évek során, a Kodály est megszervezése is Andrásnak köszönhető: a segitőgárda összeválogatása, az ismeretterjesztő munka kivitelezése, és az, hogy tanácsaival és támogatásával segitette az előadás végrehajtásában segédkezőket, azaz minket. Köszönet érte! Szeitz András

Esti iskola Bartalus Ilonával

Nem tehetek róla, mindig az időjárással kell kezdenem. Meg kell osztanom mindenkivel azt az örömhírt, hogy a legzordabb telet jósló előjelzések ellenére, január 22-én megint kiskabátos-tavaszias idő volt, tehát könnyedén eljuthattunk a Magyar Házba. Az más kérdés, hogy csupán hatvan fő jött össze erre a különleges alkalomra. De ha belegondolunk, nem is olyan szerény ez a szám, főleg, hogy oktatást ígért a műsor plakátja. Igen, Bartalus Ilona, nemzetközi hírű muzsikustanár adott ízelítőt tanítási módszereiből, melyben kiemelt szerep jutott Kodály Zoltánnak.
A terem elrendezése már sejtetni engedte, hogy nem táncolni fogunk. Egy iskolai tábla a „tanári asztal” mögött, középen a padsorokat idéző asztalok a nebulóknak, rajtuk írószerszámok és nyomtatványok. De mindössze ennyi idézte az iskolatáskás időket, mert Párdányi Miklós bevezetője már a megszokott baráti hangulatot árasztotta. Rövid ismertetőjében bemutatta Bartalus Ilikét. Az életút tárgyilagos felsorolásából egy gazdag, sokszínű, sikeres művészpálya állomásait ismerhettük meg.
És aztán Ilike. Kedvesen, közvetlenül, magától értetődő természetességgel nyitogatta a zenei világ titkait rejtő ablakokat. Ilike nemcsak akkor varázsolja el hallgatóit, ha dúdol, vagy énekel. Beszédhangját is csodálatos tisztaság és hibátlan kiejtés jellemzi.
Előadásában érződött a téma szenvedélyes szeretete és az anyag tökéletes ismerete. De ebből a szeretetből bőséggel jutott a hallgatóságnak is. Ilyen légkörben nem volt megoldhatatlan feladat. Kezdtük sejteni, hogy minek köszönhető a nemzetközi elismerés.
Természetesen a kodályi hagyaték is szóba került. A zenei nevelés fontossága, amely kihat az egész személyiségre. És az a hatalmas munka a Mester részéről, melynek eredményeként az egész magyar zenei oktatás fejlődésnek indult.
Mi egy magyar népdallal és egy Schubert remekművel ismerkedhettünk. És ezeken keresztül egy kicsit beleszédülhettünk ebbe a végtelenül gazdag, csodálatos mesevilágba. Aztán már dalolni sem szégyelltünk, hiszen Ilike játszi könnyedséggel oldotta a feszültséget.
Még a feladatlapok sem riasztottak. Szeitz Andris barátom mellettem ült, éppen a ritmus diktandó lapját töltötte ki helyesen. Ránézett az én lapomra, láthatta, hogy nekem is sikerült, kedvesen megérdeklődte: - Szintén zenész?
Csak az a fránya vekker ne csörgött volna olyan hamar! De eltelt az egy óra, a hallgatók meg követelték a ráadást. Furcsa egy iskola az ilyen, ahol nem a kicsöngetésért áhítoznak a diákok.
Aztán a szünet, majd egy rövid filmrészlet Ilike egyik munkájából. Ebben Schubert
„Pisztráng”-ját elemzi kedvesen, közvetlenül, de nem szájbarágóan. E néhány percből is egyértelmű, hogy a vászonra is át tudja menteni pedagógusi erényeit.
Végül pedig a portréfilm, amely a hetvenedik születésnap alkalmából készült a Duna Televízió műhelyében. Semmi dicsekvés az önvallomásnál - inkább egy őszinte ember jogos elégedettsége a sikerrel végzett munka után. Néhány családi felvétel teszi teljessé a bemutatkozást, hogy azért tudjuk, majd fél évszázados sikeres házasságot, három gyermeket és két unokát mondhat magáénak. Janota Gábor a férj, neves fagott művészként osztozott Ilikével a művészi sorsban.
A program végén szerény virágcsokorral köszöntöttük kedves tanárnőnket. Ennyi volt a jutalma, mert Ilike visszautasított mindenféle tiszteletdíjat. Az est bevételét az iszapkárosultaknak juttatjuk el.
Az illendőség azt kívánja, hogy ejtsünk szót azokról is, akik az est létrejöttén munkálkodtak: Pór Gabriella, aki szervezett, intézkedett és kézben tartott mindent, kislánya, Enikő, aki a Magyar Ház fennállása óta a legfiatalabb és legkedvesebb pénztáros volt, Horváth Zoltán, aki nemcsak a hangtechnikát szelídítette sikerrel, de az iskolai táblát is felhajtotta, Szebényi Balázs a szállítást oldotta meg, Szeitz András, aki ügyelőként olyan volt, mint az illetékes elvtárs: minden hozzá tartozott, Párdányi Miklós, aki úgy tud műsort vezetni, hogy lassan azt is oktatni lehet, Kollár Zoltán, aki az utolsó pillanatban érkező felkérésnek eleget téve videózott a tőle megszokott profizmussal, és nem utolsó sorban a Magyar Ház vezetősége, akik nemcsak önzetlenül támogatták az est létrejöttét, de tevékenyen részt is vettek a feladatokban. Valamint Tolnai Zsuzsát illeti még elismerés, bőkezű kaja adományáért, amit pillanatok alatt felfaltunk.
Ha valaki kimaradt a felsorolásból, elnézést, de már én is öregszem.
És mennyi mindent kaphatnánk még, ha ezek az alkalmak rendszeresek lennének!
Mert a jelek szerint ez csak rajtunk múlik, hiszen Ilike továbbra is szívesen vállalkozik arra, hogy tanítson bennünket. Mert imád tanítani. Nem úgy, mint a közismert viccben szereplő fiatalember, aki felvételizik a Tanárképzőbe, és a vizsgáztató nekiszegezi a kérdést: - Tud három dolgot mondani, amiért pedagógus szeretne lenni?
Mire a válasz:
- Igen. Június, július, augusztus.

A miniszter… és a többiek - színházi bemutató a Magyar Házban

Először is, a száraz tények: június ötödikén és hatodikán a Vancouveri Magyar Színház bemutatta Ray Cooney angol szerző „A miniszter félrelép” c. vígjátékát. A méltán népszerű komédia (eredeti címén: Out of order)  1991 óta biztosít telt házakat és önfeledt szórakozást szerte a világban. Elsőre tehát úgy tűnhet, hogy Gyarmati Farkas Dezső a rendező nem sokat kockáztatott a darabválasztással. De csupán egy jó darab, egy kellemes bohózat nem elég a sikerhez. Mert minden az előadáson múlik. Mert ezt a bűvészmutatvánnyal felérő színpadi játékot nagyon el lehet b… baltázni. Itt életbe vágó az ajtónyitások, ablaklecsapódások, érkezések és távozások időzítése, különben elsikkadnak a poénok és értelmét veszti a cselekmény.

Ehhez a teljesítményhez csapat kell! Szerencsére Dezső remek játszótársakat talált,  nemcsak a színpadon, hanem a háttérben is. Elragadtatott taps jutalmazta a csodás díszletet, az igényesen kialakított hotelszoba látványát azzal a fantasztikus pesti látképpel, melyet Flórián Róbert festett. Minden elismerésünk azért, hogy ez a megbecsült festőművész vállalkozott erre a gigászi feladatra. Az éjszakai fényekben fürdő Lánchíd jóval több volt, mint egy díszlet: ez a festmény kiállítási darab lehetne.

Molnár Csilla vette vállára a színpadmesteri feladatok terheit, bizonyítva, hogy elsőre is lehet tökéleteset alkotni. Oroszlánrésze volt abban, hogy azok a bizonyos kellékek (lásd, a kiszámíthatatlanul lecsapódó ablakkeret, telefoncsergés, stb.) óramű pontossággal működtek.

Hirsch Ica súgott, lankadatlan figyelemmel követve a terjedelmes szöveget. Színházszeretetére mi sem jellemzőbb, mint ez az áldozatvállalás, holott állt ő már a színpadon is.

Horváth Zoltán a toronyból irányította a hang és fénytechnikát, megbízhatóan, mint mindig. Hát ebben a kavalkádban neki sem lehetett sok ideje a lazításra.

Farkas Tímea segédrendezőként osztogatta értékes tanácsait és buzdította a lanyhulókat a próbák során. A jelenetek beállításában is oroszlánrésze volt, hiszen a rendező nem láthat mindent, ha maga is játszik.

És most vegyük sorra azokat, akiket a színpadon láthattunk. Gyarmati Farkas Dezső nemcsak miniszterként irányította az eseményeket. Az ő érdeme egyáltalán ez az egész.   Ő szerezte be a darabot pesti kapcsolatait igénybe véve, ő álmodta meg a díszleteket, és ő rendezte az előadást, melyben a vezető szerep is neki jutott. No nem szerénytelenségből, hiszen tudjuk, hogy másnak ajánlotta a főszerepet.  De itt így mennek a dolgok. Magad uram, ha… Azért nem kellett búslakodnunk ezen a szereposztáson. Remek karaktert formált a hősszerelmesi babérokra pályázó, minden hájjal megkent, csavaros eszű és gátlástalan miniszter szerepében. Ha a színen volt, vagyis majdnem mindig, karmesteri eréllyel dirigálta az eseményeket, ahogy ez egy igazi főnökhöz illik. Külön érdeme, hogy rokonszenvesre tudta hangolni ezt a figurát, holott szerepe szerint még a gyilkosságtól sem riadt volna vissza, csakhogy a bőrét mentse. Rendezésében az díjazható leginkább, hogy ezt az abszurdba hajló komédiát  elfogadhatóvá tudta tenni. Pokolian nehéz lehetett ezt a tempót bírni a két felvonás során, de vezetésével, a társulat sikerrel oldotta meg ezt a feladatot.

Pór Gabriella: Remek énekhang, könnyed elegancia, nőiesség, és ha kell, egy csepp kacérság, majd őszinte riadalom, és valamiféle utánozhatatlan ideges vibrálás, mikor felbukkan az a bizonyos hulla a titkos randin. Gabriella ezzel az alakítással egyértelművé tette, hogy képes megoldani bármilyen feladatot. Az már csak hab a tortán, hogy rátermett vezetője a színjátszó csoportnak, akinek egy újabb előadás nemcsak a szövegtanulást jelenti, hanem a töménytelen szervezési feladatokat is.

Polányi Miklós: Az új fiú, aki mindjárt a csúcson kezdi. Ő a darabbéli titkár és természetesen tengernyi szövege van. Otthonosan mozog a színpadon, nagyon tudja, hogy mik a hatáskeltés eszközei, de szerencsére nem próbálja meg „lejátszani” a többieket. Erre a típusra mondják, hogy ösztönös színész.  Minden jelenetben a hihetőség határán belül tudott maradni.

Hajdú Csaba: Ő a nélkülözhetetlen alkatrész a gépezetben. Nem is tudom, hányféle figurát testesített már meg a Magyar Ház színpadán. Mindig úgy tűnik, mintha a saját szövegét mondaná, és nem betanult szerepet. Most a borravalót leső londiner alkalmi felbukkanásaiból rajzolt fel egy teljes életet. Soha nem morgott még azért, ha kisebb feladatot kapott. Tudja miért. Ő képes egy epizód szerepből is emlékezeteset alakítani.

Pasek Gabi: Jaj, nehogy valaki fiúra gondoljon a név olvastán. Gabriella vonzó, fiatal nő, aki abban a szexi kombinében némi őrültségre is képes- mármint a darab szerint. Gabinak hálás feladat jutott, mert minden színész szívesen játszik részeget, hiszen ez remek komédiázásra ad lehetőséget. De ebben a darabban ki is kell józanodnia. Sőt, el kell csábulnia, illetve hűségesnek kell maradnia. Tudnak követni? Nem? Sebaj. A lényeg, hogy Gabi remekül megbirkózott ezzel az összetett feladattal.

Polják Lívia:  Ha valaki széparcú, jó alakú, kellemes énekhangú, kiválóan zongorázó, öt nyelven beszélő fiatal, akkor szinte érthetetlen, hogy miként tud egy ilyen leányzó szerény maradni. Ráadásul, tisztán, érthetően, hibátlan kiejtéssel beszéli nyelvünket – holott távol az óhazától nőtt fel. Kellemes színfolt volt ebben a színpadi őrületben. Bebizonyította, hogy otthonos a komédia műfajában is.

Ifj. Ábrahám Tibor: Hullának lenni a színpadon elég hálás feladatnak tűnik, mert nem kell szöveget tanulni. De ezzel ki is merültek a szerep előnyei. Mert jókora önfegyelem kell az efféle hosszú percekig tartó mozdulatlansághoz, hogy egy esetleges köhögési rohamról már ne is beszéljünk. De Tibor nemcsak akkor volt jó, amikor élettelenül tűrte, hogy bábozzanak vele. Feltámadása után burleszkfilmekbe illő csetlés-botlásokat produkált. A darab stílusa elbírta, sőt megkövetelte ezt a harsányságot, amely mégis elfogadható keretek között maradt. Különleges színfoltja volt az előadásnak ez a magánszám.

Molnár László: Laci most bontogatja szárnyait, tulajdonképpen ez volt az első jelentős szerepe. A szállodaigazgató kissé kotnyeles figuráját keltette életre. Sűrű felbukkanásaiban remekül érzékeltette, hogy ha alázatos is a vendégekkel de azért a szálloda jó híre mindenek előtt. A szívélyes vendéglátóból pillanatok alatt váltott át szigorba, a nagy igyekezetben egyszer még a nadrágját is elvesztette. Remekül beleillett a csapatba, jól felépített karakterével.

Lakatos Dezső: Dezsőkéről csak nagybetűvel. JÓ VOLT! Igaz, hogy némi riadalmat okozott a próbákon a betegeskedése miatt, de ez szerencsére nem látszott az előadáson. Tudott temperamentumos lenni, vad és szenvedélyes, és gyámoltalan lelki toprongy is. Vállalt némi vetkőzést is, szóval nem lehet okunk panaszra. Tengernyi szövege volt, le a kalappal, hogy bírta szusszal.

Takahasi Haruko: Ez a kis hölgy Japánban született, ahol úgy írják a családneveket, mint mi magyarok. Haruko szinte véletlenül csöppent a társulatba, és nem is lehetett könnyű dolga, hiszen nem sokat tud magyarul. Kíváncsi lennék, melyik honfitársam tudna helyt állni Tokióban egy ottani kabuki színházban a japán kollégák között?

De Harukó jött, látott és nem győzte mondani, hogy fel akarja csinálni az ágyat. Kedves színfoltja volt az előadásnak és szerencsére azt is jól tűrte, amikor elég elitélően beszéltek róla. Visszavárjuk, még akkor is, ha nem fog gyarapodni a magyar nyelvtudása.

Remek két előadásban volt részünk tehát. A szombati sikernek hamar híre ment, így vasárnap már igencsak zsúfolt volt a nézőtér.

A vastaps és az összecsukódó függöny után marad a kérdés: Mi lesz a folytatás? Balla András